Márk egy főleg spinning témával foglalkozó podcastot szeretett volna indítani. Már a háttérben mindent megtervezett, a folyamatokat, a platformokat, felkészülten „érkezett” a megbeszélésre. A projekt érdekessége és egyben legnagyobb kihívása az volt, hogy Márk születése óta 100%-ban látássérült.
Természetesen volt látó segítsége, viszont a kommunikáció, a projekt leírása, a hangulatok ismertetése tőlem is extra odafigyelést igényelt.
Mindent úgy kellett ismertetni, hogy számára is az érzelmek és pszichológia által érthető legyen. A színek pszichológiája, a formák és minden teljesen más értelmet nyertek ezáltal a projekt által. Rengeteget fejlődtem ez alatt a rövid idő alatt is.
„Sajnos” kapott egy rendkívül jó lehetőséget, ezért a projekt parkolópályára került, illetve a névválasztást tekintve is szükség lesz a jövőben módosításra, de az arculat egy része így is elkészült, átadásra került.
Egy olyan arculatot szeretett volna, ami tükrözi a témát, felismerhetővé teszi a podcastot. Egy viszonylag komoly hatást szeretett volna kelteni egy kis nyitottságot sugárzó csavarral.
A logó, az arculati útmutató és a podcast borító is Adobe Illustrator-ben készült.