Logó-és arculattervezés, offline grafikai, nyomdai anyagok készítése

Rétegi Kitti szempilla stylist, oktató

Kitti a szépségiparban dolgozik, ahol a szempilla építés területén már kiemelkedő szaktudással bír, oktatásokat is tart. Ezt kiegészítve végez diódalézeres végleges szőrtelenítést, amelyet idéntől már saját, egyedi konstrukcióban készített AI vezérelt géppel végez.

Találkozásunk nem volt épp felhőtlen, ugyanis egy rossz tapasztalat, egy félresikerült arculat és logótervezés után keresett meg, ismerős ajánlása által. 

Nekünk, designereknek mindig nehezebb dolgunk van ilyen helyzetben. Ugyanis a bizalom megcsorbul, kételyek merülnek fel a szakmaiság és hozzáértés területén. 

Szerencsére Kittivel az elejétől kezdve gördülékeny volt a munka, mindezek ellenére is. Egy nagyon tudatos, a vállalkozásának fejlesztésére, fejlődésére rendkívül igényes fiatal nőt ismertem meg személyében.

Az arculatnál volt néhány kritérium, mivel a szalon már rendelkezett egy adott színvilággal, így ehhez kellett igazodni a tervezés során. Az előző negatív tapasztalat alapján azt már tudta, hogy mit nem szeretne.

A sikeres arculattervezésnek hála azóta is visszatérő ügyfél, akinek volt alkalmam már ablakmatricát és óriásplakátot is tervezni. Előbbivel minden nap találkozom, ha kocsiba ülök.

Miből állt a projekt?
  • Logó
  • arculati színpaletta és betűtípus
  • bérlet
  • oklevél
  • árlista
  • molinó
  • instagram sablonok
  • instagram profilkép, highlight borítók
  • liftreklám
  • ablakmatrica
  • óriásplakát

Egy letisztult, nőies arculatot szeretett volna, amely kiegyensúlyozott és nyugodt légkört teremt meg a hozzá érkező ügyfelek számára.

A logó Adobe Illustrator-ben készült, a moodboard, arculati stílusútmutató pedig Figma-ban. Az offline grafikai anyagok Photoshop-ban és Indesign-ban kerültek megtervezésre.

„Igaz későn találkoztunk egy negatív élményem után „akik arculatot terveznek”- mondták magukat, Évi volt aki azonnal időt nem kímélve, elvállalt és újra alkotta az elképzelésemet. Felül is múlta azt a végeredménnyel. Elmondani nem tudom mennyire hálás vagyok neki és a hatalmas tudása, embersége előtt tisztelgem minden egyes pillanatban amikor az új megjelenésemre nézek. Már az első telefonos egyeztetésünk után tudtam hogy a lehető legjobb kezekben vagyok vagyis a vállalkozásom. Eszméletlen jó volt a kommunikáció, és a profizmus ahogy vezetett az úton. Kaptam több választási lehetőséget mindig, minden fázisánál. Legyen az a színek kiválasztása, kombinálása, logó tervezése. Láttam egyben szinte mindent. Amihez nem értettem megmutatta, kis oktató videókat készített, hogy 100% értsük egymást. Egy ilyen kifinomult arculatot csak és kizárólag egy ilyen kifinomult NŐ tud létrehozni.

Évinek a munkáját ha jellemeznem kéne:
*Kreatív *szuper gyors *kommunikatív *tökéletes *gondolatolvasó *profi *legális/számla

Egy másodpercig nem kételkedtem benne! Világon a legjobb választásom volt vele dolgozni! (Persze csak a férjem után)”

Ha ezek után szeretnél velem együtt dolgozni, akkor jelentkezz INGYENES konzultációra!

Ajánlatkérés
Nyári szabadság

Augusztus 8-24.

Ezúton szeretnélek tájékoztatni, hogy jelenleg nyári szabadságomat töltöm. Ez idő alatt nem válaszolok email-ekre, nem tartok konzultációkat. Leghamarabb augusztus 25-én leszek elérhető, kérlek ezt vedd figyelembe!